Töltsd meg élettel a webáruházad!

admin-
Domán Zsolt, DO! marketing
Domán Zsolt, DO! marketing

Ezúttal a marketing területet hozzuk előtérbe számotokra, mert egyre gyakrabban találkozunk a kérdéssel webshopos partnereink esetén is, miszerint a háttér rendben van, terhelésre kész, de a vevők nem érkeznek a megfelelő intenzitással. Mit tehetünk, azért, hogy a megfelelő vásárlókat vonzzuk magunkhoz, akiknek a mi megoldásunk valóban értéket jelent?

Következő Interjúnkkal az Innvoice kulisszái mögé engedünk betekintést, ügyvezetőnkkel, Horváth Szabolccsal beszélgettünk.

Ügyvezetőként hogyan látod a marketing területet, mik az első gondolatok, amik eszedbe jutnak? 

A marketing kapcsán magunk, illetve az ügyfeleink kapcsán is azt látom, hogy mindenki elsősorban a saját szakterületén nagyon jó. Viszont kevés figyelmet fordítunk alapvetően arra, hogy a vevőinket megismerjük, hogy pontosan az ő gondolataikkal, az ő szavaikkal tudjuk meghatározni azt, hogy mik is a problémáik és milyen megoldásokra vágynak. Azt gondolom, hogy elsősorban ez a marketingnek az egyik nehézsége. 

Melyek az általad használt marketing eszközök, melyek voltak a legsikeresebbek? 

Saját magunk, illetve webáruházat üzemeltető ügyfelünk kapcsán is azt látom, hogy nagyon sok marketing eszköz közül választhatunk és több esetben elveszünk az eszközök sokaságában. Azt a frusztrációt éljük át, hogy mindenféle eszközhöz nyúlunk anélkül, hogy az egész marketingünket egy rendszerbe, egy stratégiába öntenénk. Éppen ezért én nem emelnék ki egy marketing eszközt sem, ami a legsikeresebben működik. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a legsikeresebben az működik, ha a marketinget az elejétől a legalapvetőbb dolgoktól kezdve építjük fel, gondolok itt akár az ideális vásárló meghatározására, a problémák és a stratégia átgondolására. 

Hogy találkoztál a DO! marketing klubbal, mi volt az, ami megfogott benne? 

Domán Zsolttal és csapatával már korábban is találkoztam az interneten, azonban leginkább akkor figyeltem, figyeltünk fel rájuk, amikor már több alkalommal valamilyen marketing eszköz, alvállalkozó kipróbálása nem hozott eredményt. Akkor jutottunk arra a gondolatra, hogy ezt egyszerűen nem lehet egy eszközre bízni, meg kell ismernünk és nekünk kell megalkotnunk belülről a marketing alapjait. Ehhez egy nagyon jó eszköznek találtuk a DO! marketing klubját, ahol saját magunk videókon át, illetve videós segítségen át megalkothattuk a saját marketing stratégiánk alapját. Gondolok itt akár arra, hogy milyen problémát is oldunk meg, kik is az ideális vásárlóink, rájuk mi jellemző, ők milyen problémákkal küszködnek és így tovább. 

Milyen tempót követelt a feldolgozás és mit adott a vállalkozásnak? 

A marketing klub tananyagát közösen dolgoztunk fel ez néhány hét alatt történt meg. A szokásos heti meetingeken végeztük el, nem jelentett többet heti 1-2 óránál, plusz némi felkészülés, ami gyakorlatilag egy könyv olvasás idejének felelt meg.  Nagyon jó volt azt megélni, hogy a csapat minden tagja hozzá tudott tenni a saját nézőpontjából, tehát akár az ügyfélszolgálat részéből akár értékesítés részéből akár fejlesztés részéből mindenki hozzá tudta tenni a maga meglátásait, ezáltal egy igazán jól használható anyag keletkezett. 

A DO! marketing klub-ról még annyit elmondanék, hogy első körben Zsoltnak egy könyvével találkoztunk (Domán Zsolt – Új vevők futószalagon címmel – admin kiegészítés), ami kiváló alapja a marketing stratégia átgondolásának. Ezt követően kapcsolódtunk be az előfizetéses klubjába, ami baráti áron elérhető tananyagokat tartalmaz, kezdve a stratégiától egészen a fizikai megvalósításig. Én mindenképpen azt javasolnám, azt gondolom, hogy bárki, aki marketing alvállalkozóval kezd dolgozni, mindenképpen képezze magát a marketing stratégia szempontjából is, ugyanis ezen tudás nélkül az alvállalkozókkal való együttműködés sem lehet sikeres. 

 A végeredmény egy olyan letisztult termékportfólió lett, ami azóta is működőképesen bizonyít. Gyakorlatilag olyan rendszerezett anyag készült, amit már előtte is elméletben tudtunk, azonban végre struktúráltan is megszületett. Ebből a dokumentált anyagból alvállalkozók tudnak dolgozni, webes megjelenést létrehozni, illetve olyan anyagokat létrehozni, amelyek kimondottan a megálmodott ideális vásárlóinknak szólnak. 

Kinek ajánlanád a DO! marketinget és miért? 

Ennek a blogcikknek az ötlete is abból a megfontolásból született, hogy sok webshoppal rendelkező ügyfelünknél azt látom, nagyon elvesznek az informatikai eszközök világában. Fontosnak tartják, hogy milyen webáruház motoron indítják a webáruházunkat, de több esetben hiányzik, hogy első lépésként átgondolnák, egyáltalán kik is lesznek az ő vásárlóik, mi az, amit a webáruházukkal megcéloznak, hogy az a probléma egyáltalán létezik-e. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb és nem pedig az, hogy milyen webáruház motor fogja kiszolgálni az értékesítést, sőt azt javasolnám, hogy még mielőtt valaki webáruház indításon gondolkozik, mindenképpen a marketing stratégiát érdemes átgondolni, aminek egy nagyon jó eszköze a DO! marketing, mert egy olyan klubtagság, ahol végre konkrét lépésekkel, folyamatleírásokkal, a tananyagok mellett támogató, szuper vállalkozói közösségben juthatsz előbbre.

E nélkül én úgy érzem, hogy az újonnan megszülető webáruház nagy eséllyel csak egy lesz a sokaságból és nagyon kis eséllyel tud bármivel is kitűnni a rengeteg, már létező webáruház közül. 

Köszönjük az interjút Szabolcsnak, és biztosak vagyunk benne, hogy lesz még folytatás. Addig is ajánljuk figyelmedbe a DO! marketing klubot, ahol minden támogatást megtalálsz ahhoz, hogy létrehozd azokat az önjáró folyamatokat, ahol az értékes terméked vagy szolgáltatásod végre összetalálkozhat valódi vásárlóiddal, akár többször is!

Ha pedig június 12-ig csatlakozol Zsolthoz és csapatához, 1 Forintért ajándékba kaphatod az Új vevők futószalagon című könyvet az első havi klubtagságod mellé, hogy profin szerezz érdeklődőket és új vevőket futószalagon.

A cikk szerzője:

admin

Értesülj tippek, hírek, sikertörténetek

Szeles Balázs, UNAS webshop-mentorral beszélgettünk gyakorlatias megközelítésből arról, hogy oktatással vagy anélkül érdemes-e belevágni a webshop indításba, mitől és hogyan lesz sikeres egy ilyen vállalkozás, illetve miként érdemes elindulni az úton.
Számtalan dologgal megnehezítheted, hogy a vevő időben, határidőre fizessen. Nézzük, mit tudsz tenni, hogy ezeket ne kövesd el!