Az Ecommerce Hungary 2005 óta védi a webshop üzemeltetők érdekeit és szervez szakmai konferenciákat. Mindenképpen érdemes őket követni, hiszen nagy energiát fektetnek a webáruház üzemeltetők támogatásába, az üzemeltetés, jogi szabályozás, valamint érdekvédelem területein.
Az alábbi felsorolás a rendezvényen is résztvevő partnereinkről szól, melyek közül többet is jó szívvel ajánlunk. Felsorolásunk az előadókról, kiállítókról nem teljes, ebben a részünkben elsősorban a webáruház támogató partnereket mutatjuk be.
Szeles Balázs, a webshop-mentor.hu ötletgazdája induló webáruházaknak segít a technikai felépítésben, a sikeres áruház indításban.
Balázs előadásában nagyon gazdag betekintést kaphattunk az UNAS webáruház rendszer lehetőségeibe, aminek nagyon örültünk, hiszen az Innvoice elsődleges partnereként tekintünk erre a webáruház rendszerre.
Szeles Balázs és a webshop-mentor.hu csapata elkötelezett abban, hogy ha már az ötleted megvan, olyan webáruházat építsetek fel az UNAS webáruház motor segítségével, melyre méltán büszke leszel és technológia tekintetében is felveszi a versenyt a nagy versenyzőkkel.
Egy webáruházat persze egyedül is fel lehet építeni, vagy akár ingyenes kiegészítőkkel, azonban tapasztalataink szerint nagyon hamar bele lehet ütközni olyan akadályokba, amely az UNAS áruházban már megoldottak, ilyen például a futárszolgálatokkal, modern fizetési szolgáltatókkal és ügyviteli szoftverekkel való egyszerű összekapcsolódás. Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy nagyon sok webáruház teljesen hasonló termékeket árul, a legnagyobb versenyelőnyt a kapcsolódó szolgáltatásokkal érhetjük el. Ebben tud Balázs és csapata segíteni, online video tréning, vagy igény szerint akár egyéni mentorálás formájában is.
Az Innvoice részéről számunkra különösen szimpatikus az a technikai felkészültség és támogatás az UNAS részéről, aminek segítségével a legteljesebb UNAS kapcsolatot sikerült kialakítanunk, így nem csak az API díj mentes webáruház számlázás, hanem a készletkezelés, terméktörzs adatok cseréjét is meg tudjuk oldani. Ez különösen azoknak hasznos, akik fizikai raktárkészlettel is rendelkeznek.
Számos ügyviteli szoftver biztosít kapcsolatot a webáruházakhoz, azonban mi az Innvoicenál fő fókuszba helyeztük egyik célkitűzésünket, miszerint Magyarország legnépszerűbb webáruház ügyviteli szoftverévé szeretnénk válni. Balázsék munkájában is látjuk, hogy rengeteg energiát fektetnek az oktatásba, számunkra is nyilvánvaló, hogy hosszútávon kifizetődő, hogy a webáruházas közös ügyfeleink nem egy huszadrangú kérdés, hanem az Innvoice-nál is különös figyelemmel van fókuszban.
Sokszor tapasztaljuk, hogy más rendszerből is szívesen költöznek webáruház tulajdonosok az UNAS rendszerébe, azonban úgy látjuk, hogy kritikus fontosságú, hogy az átköltözés megfelelően elő legyen készítve (terméklista, méretek, képek, stb), azért is különösen javasoljuk Balázsék szolgáltatásait, mivel később sokkal több gondot fog okozni egy nem jól előkészített költöztetés.
Az Innvoice – UNAS kapcsolatról külön oldalunkon lehet többet megtudni, ide kattintva.
Adrienn a shopmentor.hu csapatától érkezett, a Shoprenter webáruház felépítésében és marketing támogatásában tud segíteni. A Shoprenter szintén szerepelt a kiállítók között, bizonyára az olvasó is már találkozott velük marketing kampányaikban. A Shoprenter esetében azért is örültünk a találkozásnak, mivel az UNAS rendszerhez hasonlóan szintén nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy ne csak a kötelező körökkel (számlázás), hanem a részletekkel is foglalkozzunk.
Adriennel nemrég kezdtünk együttműködni, így Shoprenter áruházakkal kapcsolatban is nagyban tudunk segíteni, hogy a számlázás/készletkezelés és a webáruházüzemeltetés hatékony legyen.
Az Innvoice-Shoprenter kapcsolatról kapcsolódó oldalunkat lehet többet megtudni.
A kiállítók között újabb, külföldön már sikerrel elindult webáruházmotor láttunk, azonban tapasztalataink szerint egyelőre azok a webáruház szolgáltatók lesznek sikeresek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak az ügyféltámogatásra is.
A rendezvényen képviseltette magát az Igazságügyi Minisztérium is, aki a webáruház tulajdonosok partnereként jelent meg, amiről valljuk be, nagyon üdvözlendő, ha egy állami szervezet partnerként kezeli a webáruház tulajdonosokat és a vállalkozókat, bízzunk benne, hogy ez a trend tud folytatódni.
Nagyon sok fogyasztóvédelmi kérdést érintett az előadó, többek érezhető volt az is, hogy egyre inkább a webáruház tulajdonosok érdekei is előtérbe kerüljenek a fogyasztók érdekei mellett, hiszen nagyon sok olyan jelenség ütötte fel a fejét, amivel nyilvánvalóan már “átestünk a ló túloldalára”, hiszen nagyon sokan találkoznak rémtörténetekkel, amire nincs korrekt megoldás, érdekvédelem (pl: felfújható gyerekmedence egy hétvégi buli után, 14 napon belül visszaküldésre kerül, stb).
Sajnos minden előadásra nem volt módunk eljutni, de a kiállítók között is látható, hogy nagy verseny látható kiszervezett logisztika témakörében is, dr. Ormós Zoltánnal, az Ecommerce Hungary alelnökével hamarosan készülő interjújában részletesebben is fogjuk érinteni a kérdést.
Megismerkedhettünk olyan online közösségek képviselőivel is, akik könnyen hozzáférhető facebook csoportokat képviselnek több témában:
Három plusz csoport, akik ugyan nem vettek részt a rendezvényen, de érintettségtől függően érdemes figyelemmel követni:
Találkozzunk személyesen a következő E-kereskedelmi napon! 🙂
A cikk szerzője:
©InnVoice Ügyviteli Szoftver Kft. 2024
Általános Szerződési Feltételek
Adatvédelmi Nyilatkozat