A 2022. május 28-tól érvényes fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályváltozásokkal kapcsolatban dr. Juhász Botonddal, a fogyasztobarat.hu megalkotójával beszélgettünk.
Üdvözöllek Botond! Mielőtt az aktuális és a webáruház tulajdonosok számára is feladatokat adó változás részleteire térnénk, kérlek röviden mutasd be olvasóinknak a Fogyasztó Barátot és mondd el, mikor és miért jött létre?
A Fogyasztó Barát 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy egyszerre segítsen a webshop tulajdonosoknak és a netes vásárlóknak: a modullal a webshopok költséghatékony, gyors és kényelmes módon tudnak a jogszabályoknak megfelelő tájékoztatást nyújtani a fogyasztóknak érthető, áttekinthető, és bizalomerősítő formában.
Szerintünk tarthatatlan dolog, hogy webáruház tulajdonosként, ha szeretnénk a vásárlóinkat jogi szempontból megfelelően tájékoztatni, az ÁSZF-ünket jogszerűen elkészíteni, akkor 10-15 jogszabályt kell átolvasnunk, értelmeznünk, majd ezek alapján – szinte jogásszá válva – összeállítani az ÁSZF-et, vagy pedig komoly összegeket fizetnünk egy ügyvédnek azért, hogy ő – jellemzően sablonból – elkészítse nekünk az ÁSZF-ünket. Ezt a problémát tudtuk megoldani azzal, hogy ügyvédi irodák és szoftverfejlesztők összefogásával létrehoztunk egy olyan lawtech platformot, ahol a webáruház tulajdonosok jogi szakemberek által elkészített és folyamatosan karbantartott sablonokból a saját adataik megadásával (cégadatok, fizetési módok, szállítási módok, stb.) gyorsan létre tudnak hozni személyre szabott ÁSZF-et és adatkezelési tájékoztatót az ÁSZF SABLON & GENERÁTOR segítségével. A szövegeket egy kód segítségével lehet megjeleníteni a webshopban, így jogszabályváltozáskor azok automatikusan frissülnek, a webshop tulajdonosoknak nincs dolga ezzel, és a webshop ÁSZF mindig tartalmazza a jogszabályok által előírtakat.
Hisszük azt is, hogy nincs sok értelme önmagában egy 20-30 oldalas ÁSZF-nek, amit senki sem olvas el, ezért a szövegeket érthetőbbé, befogadhatóbbá próbáltuk tenni egyrészt ikonok alkalmazásával, másrészt a legjellemzőbb netes vásárlási helyzeteket bemutató képsorozatokkal. Ez a vásárlók számára hasznos, mert valóban érthető, és ezzel az adott webshop felé is nagyobb bizalommal fordulnak.
Ezt a jogi szempontú biztonságot egészítettük ki a bizalmi elemekkel: a webshop értékelő- és véleményező rendszerünkkel, illetve a webshopba integrálható vásárlói tájékoztató WIDGET-tel.
Fogyasztóvédelmi szempontból elég sűrű év a 2022: még januárban lépett hatályba a fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szóló 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet, amely kettő EU irányelvet ültetett át a magyar jogrendbe, és amely főként a szavatossági szabályok kapcsán hozott újításokat. Az erről készült Fogyasztó Barát összefoglaló itt olvasható.
Most május 28-án módosul a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (új fogalmakat vezet be, módosítja a webshopok tájékoztatási kötelezettségének tartalmát, szabályokat hoz az online piacokra), de szintén módosul a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet (meghatározza az akciók bejelentésének szabályait, előírja az akciók előtt alkalmazott ár), és a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény is módosul (kifejezetten tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősíti a valótlan és a fizetett vásárlói vélemények megjelenítését).
Három fő területre:
A fogalmi és tartalmi változások miatt minden webshop ÁSZF-et módosítani kell: át kell vezetni az új fogalmakat (pl az áru fogalma ilyen, új tartalommal megjelenő fogalom), és ki kell egészíteni a tájékoztatási elemeket (mostantól például kötelező lesz a telefonszám feltüntetése is, ami eddig ez opcionális volt).
Az értékelések és vélemények kapcsán – a GVH ajánlása szerint – „ha a kereskedő lehetővé teszi (pl. foglalási kóddal vagy számlával) nem igazolt vásárlásból származó vélemények megjelenítését, akkor ezt jól érzékelhetően fel kell tüntetni a fogyasztói értékelésnél.”, illetve „a kereskedő nem válogathat az értékelések között oly módon, hogy kizárólag a pozitívakat jeleníti meg. Ha a kereskedő úgy dönt, hogy egyes pozitív tartalmú fogyasztói véleményeket, mint marketingeszközt a honlapján kiemelten is megjeleníti, biztosítania szükséges a kiegyensúlyozott tájékoztatást, és nem hallgathatja el, ha a céggel, annak termékével vagy szolgáltatásával kapcsolatosan kevésbé kedvező tapasztalatokról is beszámolnak a fogyasztók.”. Itt olvasható a két GVH ajánlás (link1, link2)
Az akciózás – a jogszabály fogalomhasználatával: „árcsökkentés bejelentése” – kapcsán pedig arra kell figyelni, hogy az új szabályok értelmében az akció kihirdetésekor feltüntetett eredeti ár nem lehet magasabb, mint az akció kezdetét megelőző legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb ár. Újonnan bevezetett terméknél ez az időtartam 15 nap. A kereskedőt terheli annak a bizonyítása, hogy a rendeletnek megfelelően hirdetett akciót.
Az akciózás szabályainak részletes jogalkotói magyarázatát itt lehet elolvasni, azt gondolom, ebből nagyon sok kérdésre választ kapnak a webshop tulajdonosok.
Az ügyvédi iroda hónapokkal a változás hatálybalépése előtt jelzi, hogy mi fog változni a jogszabályban, és ha az ÁSZF sablont is érinti a változás, átvezeti a szövegeken. Amennyiben informatikai jellegű változtatásra is szükség van, ezeket is elvégezzük, majd a jogszabályváltozás napján frissítjük a rendszert.
A Fogyasztó Baráttal dolgozó webshopok a jogszabályváltozásokról információt kapnak, az ÁSZF-ük automatikusan frissül a jogszabályváltozások szerinti tartalommal, és az együttműködő ügyvédi iroda megválaszolja az ezzel kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdéseiket.
Az elektronikus kereskedelem évek óta kiemelt vizsgálati terület a hatóságoknál. A fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja a webshopokat fogyasztóvédelmi szempontból, az ügyészség pedig a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megvalósulása szempontjából.
Az online értékesítés fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzése az ITM által kiadott 2022-es ellenőrzési listán az első helyen szerepel, innen letölthető.
A hatóság jogsértés megállapítása esetén szankciót alkalmaz, ez lehet figyelmeztetés, vagy bírság is, és az adott webáruház kikerül a jogsértő webáruházak nyilvános listájára, ami itt elérhető.
Azoknak a webáruházaknak ajánljuk magunkat, akik szeretnének az üzletre koncentrálni, nem akarnak jogásszá válni ahhoz, hogy korrekt módon tájékoztassák a vásárlóikat, de biztonságban akarják tudni a webshopjuk fogyasztóvédelmi tájékoztatóit, ÁSZF-ét. Ezek közül is azoknak ajánljuk igazán a Fogyasztó Barátot, akik valóban szeretnék a vásárlóik bizalmát kiérdemelni, és akik hisznek abban amiben mi is: az online világban is csak a tisztességes, átlátható és korrekt kereskedelemnek van jövője.
Köszönjük szépen! Bízunk benne, hogy a hasznos információkkal közösen hozzájárulhattunk az e-kereskedelem tisztaságához! Ha pedig további részleteket olvasnátok a törvényi változásokkal kapcsolatban, az alábbi oldalon, a Fogyasztó Barát blogon tájékozódhattok.
A cikk szerzője:
©InnVoice Ügyviteli Szoftver Kft. 2024
Általános Szerződési Feltételek
Adatvédelmi Nyilatkozat