Az E-commerce Expo ebben az évben is az e-kereskedelem területén működő vállalkozásoknak és szakembereknek nyújtott lehetőséget arra, hogy bemutassák szolgáltatásaikat, megismerjék a legújabb trendeket és technológiákat, valamint kapcsolatokat építsenek a megjelent szereplőkkel.
Több, mint 70 kiállító mutatta be megoldásait, eszközeit és szolgáltatásait, úgy, mint például online fizetési lehetőségek, logisztikai szolgáltatások, marketing eszközök, csomagolás technika, pénzügyi- és könyvelési szolgáltatások, háttértámogató automatizálható rendszerek, melyek a hatékonyság növelésben óriási segítséget nyújthatnak, és még sorolhatnánk.
A nagyszabású rendezvény alkalmat teremtett arra is, hogy találkozzunk az iparág vezető szakembereivel, tanuljunk tőlük, részt vegyünk adott témákban előadásokon, workshopokon és kerekasztal beszélgetéseken.
Az programokon képet kaphattunk többek között az e-kereskedelem alapjairól, újdonságokról, eszközökről és szoftverekről, melyek könnyebb, gyorsabb, gazdaságosabb megoldásokat adnak a kezünkbe, a fizetési lehetőségek bővülő listájáról, marketing megoldásokról, futárszolgálatokról, fulfillment szolgáltatók fejlődéséről, azok erősségeiről, mesterséges intelligenciáról, piacterekről, árazásról, jogi szabályozásról kerekasztal beszélgetések, előadások formájában.
A kapcsolatépítés kulcsfontosságú, a személyes kommunikáció egy-egy rendezvényen módfelett fel tudja frissíteni az üzleti kapcsolatainkat. A home office elterjedése óta az online meetingek világában igazán értékesek az élő találkozások, melyekre itt bőven volt lehetőség.
De hogy konkrétumokról is írjuk, hoztunk néhány témát csupán ízelítőket a programok sokaságából.
Rab Máté Shoprenter Kft. ügyvezetője egy rövid e-kereskedelmi történeti betekintés után megosztott velünk az idei felmérésükből származó néhány adatot és várható irányvonalat a területen.
Háttér, logisztika és fizetési módok:
Kézbesítés terén webáruházak 97%-a biztosít házhozszállítást, 55% csomagpontra kézbesítést, 49% csomagautomatába, 54% pedig személyes átvételt is biztosít.
Fizetési módoknál még egyelőre magasan az utánvét vezet, a webshopok 90%-a biztosítja ezt a fizetési lehetőséget itthon, 83% ad módot banki átutalással fizetni, 79% biztosít a webshopban bankkártyás fizetést. A fizetési piacon az utánvét drasztikus csökkenésére lehet számítani.
Várható trendek:
Innovatív fizetési megoldások teret nyerhetnek, a vedd meg most és fizesd később megoldás, a B2B piacon a faktoring és a lízing, B2C piacon az áruhitel újragondolva.
Előfizetési modell terjedése, a partnerprogram, illetve a meglepetéscsomagok megjelenése.
Shoprenter webáruház újdonságai a Shoprenter Go és a Google Ads by Shoprenter, lehetőséget adnak egyszerűsíteni a csomagkiszállítás és hirdetéskezelés területét. Illetve a PastPay B2B piacra és Izzy Pay B2C piacra.
Kulcsár István Róbert a Shoprenter Kft. alapítója és vezető tanácsadója, érdekes és elgondolkodtató előadása keretében friss nézőpontot kaptunk a mesterséges intelligencia jelenlétét és a várható befolyását illetően, nem csak a piacra, életünkre is. Erősen átalakító tényező lehet akár a nagyon közeli jövőre vonatkozóan, többek között az alábbi területeket érintve: ügyfélkapcsolat, alap értékesítői faladatok, blogolás, szövegírás, böngészés, webshopok termékleírásainak szerkesztése, előkészítése terén.
A rövid hely ellenére nem hagyhatom ki Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakértő üdítő ám annál komolyabb témát feldolgozó igazán tanulságos előadását megemlíteni, ahol a teltházas közönség hol hangosan nevetett, hol némán hallgatott. Mert bizony az egyensúlyt nem mindig könnyű megtalálnunk a hétköznapokban. A szenvedély megőrzése és a kiégés elkerülése témában tartott előadásán felhívta a figyelmünket, hogy nem csak az időnk, az erőforrásaink is végesek és sok esetben rendszer szintű változtatásra van szükség az életünkben ahhoz, hogy hosszútávon teljesítőképesek és boldogok lehessünk.
Szintén egy nagyon hasznos és előre mutató előadást hallhattunk Schmidt Richárdtól az alinda.hu-tól a piacterek térhódításáról. Itt nem is az Amazon, hanem az Allegro várható, mint új belépő piactér a magyar e-kereskedők közé. Ez azt jelenti, hogy stagnálni nem lehet, mert a piac egyre jobban szeletelődni fog. Hogy barát lesz vagy ellenség, az egy igazán jó kérdés. Felfogható egy következő értékesítési csatornaként, aminek számos előnye és nyilván hátránya is lesz, és ami inkább termék-termék adatlap versenyhez hasonlítható, mintsem a márkaépítésről szóljon. Előnyei lehetnek a versenyképesség növelése, a profi vevőkiszolgálás, több eladás, nagyobb profit. Vevőszerzési költség külön nem várható, azonban a jutalék a többi országban tapasztalt jelenlét alapján magas, hozzávetőlegesen 10-23% között mozog, valamint a plusz egy platform plusz egy fókuszt is jelent. Az biztos, hogy megjelenése kihívás elé állítja a webáruház tulajdonosokat.
Azt látni, hogy a korábban kimagasló teljesítményt hozó előnyök mára már alapfeltételekké váltak. A szolgáltatások minősége és a választási lehetőségek száma egyre gyorsabb tempóban növekszik. A fejlődés és a rugalmasság az életben maradás kulcsa lehet. Ahhoz, hogy szinten tudjunk maradni, meg kell látnunk, hogyan hozzuk ki a legtöbbet magunkból és az adódó helyzetekből. A piacra új szereplő érkezése, az újabb marketplace megjelenése esetén, fontos lehet ez a nézőpont és gondolkodásmód. Mind ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megfelelő és elegendő információval, háttérrel rendelkezzünk a döntéshozáshoz. Remek támogatást adott ehhez a 2023-as E-commerce Expo.
Ha lemaradtál volna, de szeretnéd látni az előadásokat, 2023.03.09-ig a bevezető áron megrendelhetők a felvételek, a részletekért kattints tovább: https://www.ecomexpo.hu/#video
A cikk szerzője:
©InnVoice Ügyviteli Szoftver Kft. 2024
Általános Szerződési Feltételek
Adatvédelmi Nyilatkozat